soos

VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELÉS AZ IPARBAN ’16

NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA NAGYKANIZSÁN

A Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ (SoósKFK) szakmai támogatásával a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán került megrendezésre harmadik alkalommal a Víz- és szennyvízkezelés az iparban c. nemzetközi tudományos konferencia. A konferencia fő célja, hogy kapcsolódási pontot adjon az ipar és a tudományos élet számára. A konferencia lehetőséget biztosított, hogy a víz- ill. szennyvízkezelés területén dolgozók bemutassák ipari tapasztalataikat, legújabb kutatási eredményeiket, teret nyújtson a szakemberek, kutatók, ipari partnerek tapasztalatcseréjéhez és kapcsolatépítéshez. Átadásra kerültek az Ifjú Kutatói Díjak MSc és PhD kategóriában. 

 

A 2016 novemberében megrendezésre került konferenciát Dr. Birkner Zoltán a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának, ill. a Soós KFK igazgatója nyitotta meg, majd Dr. Kocsis László a Pannon Egyetem rektor helyettese, Bene Csaba a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Dénes Sándor Nagykanizsa MJV polgármestere mondott köszöntőbeszédet.

A konferencián elhangzott: a kanizsai központ létrehozói néhány éve dinamikus fejlődésről álmodtak, az eredmények pedig ma már önmagukért beszélnek. A mostani konferencián 40 előadást hallhattak az iparból és a tudomány területéről érkezett szakemberek, melyek minden esetben aktuális kérdéseket feszegetnek.

A plenáris ülés során elsőként a politikai színtérről Jelinek Gabriella (Belügyminisztérium Vízgyűjtő gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály főosztályvezető - helyettese) a felszíni vizek vízminőségi állapotáról beszélt hazai viszonylatban, majd Román Pál (Magyar Hidrológiai Társaság Csatornázási és Szennyvíztisztítási Szakosztály elnöke) elemezte a szennyvíziszap kezelés és hasznosítás helyzetét Magyarországon.

A következő előadó M. Csizmadia Béla Professzor Úr volt, a Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának elnöke, aki a Mérnöki Kamara Gépészeti tagozatának tevékenységét mutatta be. Az előadás végén bejelentette a gépészeti tagozat területi szakcsoport megalapításának szándékát.

A következő előadásban Dr. Galambos Ildikó, a SoósKFK szakmai vezetője foglalta össze a magyarországi vízipari képzési lehetőségeket.

  Ezután a 2014-ben, Borsos Ferenc bejelentésével megalakult a Soós Ernő Ifjú Kutatói Díj átadása következett. A díjra a víz- és szennyvízkezelési problémákat feldolgozó MSc ill. PhD dolgozatokkal lehetett pályázni. Nagy számban érkeztek pályamunkák az elmúlt év során, akik közül a szakmai zsűri MSc kategóriában Fikó Dezső Róbert (Bukaresti Műszaki Egyetem PhD hallgatója) jutalmazta, előadásában a szennyezett élőhelyekről izolált baktériumok szennyvíztisztítás célú fenol-bontó képességének vizsgálatával foglalkozott. PhD kategóriában Dr. Tóth András Józsefet (Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék) díjazták, aki „Liquid waste treatment with psychochemical tools for environmental protection” c. témában prezentálta dolgozatát. A díjakat Borsos Krisztina, a Hidrofilt Kft. ügyvezető igazgatója és a Kutatóközpont vezetői adták át.  (1. kép)

 

soos3 

 

A plenáris ülést egy bejelentés zárta: a Hanna Instrument Kft. a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központot választotta ki, hogy a Dunántúli régióban bemutatólaborként működhessen. Ezzel kapcsolatban a Hanna Instrument Kft. képviseletében Atesán Erika (vezérigazgató) és Aladics Csaba (kereskedelmi képviselő) köszöntötte a jelenlevőket.

Az ebédet követően a délután folyamán négy párhuzamos szekcióban hallgathatták meg az érdeklődők a különböző ipari és tudományos előadásokat. A konferencián egy nemzetközi szekció is helyet kapott, ahol angol nyelven zajlottak az előadások, mind ipari, mind tudományos témában. A konferenciára szép számban érkeztek határon túlról is érdeklődők. Dr. Birkner Zoltán beszédében kiemelte, hogy a következő évek feladata az lesz, hogy a VSZI egy igazi nemzetközi konferenciává nője ki magát, ahol javarészt idegen nyelvű előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők.

A szekciókban egyrészt cégek vezető szakemberi tartottak előadást, mutatták be újításaikat, fejlesztéseiket és az így szerzett tapasztalataikat. Másrészt a tudomány területéről is érkeztek előadók, mind hazai, mind külföldi egyetemekről.

Az előadások mellett a szünetekben tudományos poszterek bemutatására, ill. az ipari résztvevők számára kiállítási és roll-up bemutatásra biztosítottak lehetőséget a szervezők. Az ipari szakemberek kilenc standdal képviseltették magukat. A konferencia keretei között az MKE Membrántechnikai Szakosztály soron következő ülését is megtartották.

A konferencia a szekcióelnökök (Dr. Szakácsné dr. Földényi Rita, Gerencsérné Dr. Berta Renáta, Dr. Bíró Ildikó és Lakner Gábor) összefoglalásával és a résztvevők pozitív, építő jellegű hozzászólalásaival, javaslataival zárult, ahol kihirdetésre kerültek a hallgatóság által legjobbnak ítélt előadók is. 

A jó hangulatú konferencia nagy sikert aratott szakmai körökben, a több mint 160 fő résztvevő egyrészt tudásban, tapasztalatban, másrészt új szakmai kapcsolatokkal gazdagodva hagyta el a konferencia helyszínét. Folytatva immáron a hagyományt, 2017-ben is megrendezésre kerül a VSZI’17 konferencia, előreláthatóan októberben, melyről részletes információk a www.sooswrc.hu honlapon olvashatók.